„Sok összetevőből áll a biztos énektechnika, melynek elsajátítása kemény munkát, és koncentrációt igényel. Ha technika, előadás, tudás, kisugárzás, zenei tartalom, látvány összhangban vannak, művész és közönsége élvezi e csodát, mely egységgé forrasztja és táplálja őket.”

Néhány szóban szeretném összefoglalni, hogyan gondolkodom az éneklésről, és az énektanításról.
Számos színpadi és televíziós fellépést tudhatok már magam mögött.

Pályám során tapasztaltam, hogy a szép hang, a tehetség önmagában még nem elég. Szilárd, jól kidolgozott énektechnikával kell rendelkezni, hogy mindez kibontakozhasson.

Az általam tanított módszer a tudatos testmunkán alapszik! Fontos a biztos légzéstechnika, a ki- és belégzés pontos folyamata, illetve a rekeszizom és a hangképző szervek működésének ismerete. Az énekes kell, hogy ismerje a gége felépítését, és tisztában legyen azzal, hogyan használhatja ki a fej üregrendszerét, és a csontozat nyújtotta lehetőségeket.

14 éves kortól várom az énekelni vágyó jelentkezőket.

Tanítok

Klasszikus
pop-rock és
jazz stílusban.
Szeretettel várok mindenkit, aki szívesen fejlesztené énektudását, ismerkedne az énektechnika, az előadóművészet rejtelmeivel, és sok hasznos új ismerettel gazdagodna.

2009 július óta, évente egy alkalommal ötnapos énekkurzust tartok Hatvanban, gyönyörű környezetben, egy tó melletti házban, ahol intenzív énektanítás folyik. A vidám hangulatú, de kemény munkát követelő tanulás egy nyilvános koncerttel zárul.

Tótpál Szilvia



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..